|
Megrendelhető a verskötetem !
Kérlek, írj be a vendégkönyvbe!
"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózadonunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni." /Müller Péter/
“Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élik le az életüket úgy, hogy csak az élet eszközeit keresik. Vedd szemügyre az egyént, és vizsgáld meg az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben? – kérdezed. Végtelen sok. Hiszen nem él, aki így él – csak élni készülődik. Mindent elmulaszt. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen: az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?” /Seneca/
A barátom nem jött vissza a rohamból.
- Uram, kérek engedélyt kimenni, és megkeresni õt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt. Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínûleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
- Mondtam, hogy halott! Most aztán mindkettõtöket elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó persze, hogy volt, uram - válaszolta a haldokló. Amikor megtaláltam, még élt, és azt mondta nekem: „Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."
/Anthony de Mello/
Az író padlásszobája (Részlet James J. Kilpatrick - Az Amerikai Lapszerkesztõk kiadványából)
Nekem van egy elképzelésem arról, hogyan válhat valakibõl jó író...olyasféle mindenes gyűjteményt, lomtárat kell felhalmoznia, mint nagymamának annak idején a padlásszobában. Gyűjtsük a szavakat, a kifejezéseket, a képeket, gyűjtsük a színeket, az illatokat, a hangokat, a mozdulatokat, az anyagok tapintását. A jó író képes érzékelni és érzékeltetni a legegyszerűbb, köznapi dolgokat: milyen is a leeresztett autógumi, a kiégett villanykörte, a szakadt csipke, egy elmulasztott üzenet, a harmadik infarktus, vagy az az émelyítõ idegesség, amely akkor fogja el az embert, ha észreveszi, hogy kifogyott kocsijából a benzin...
Alföldy Géza: Amíg álmodunk
Ne keltsétek fel az álmodókat,
amíg álmodnak, addig boldogok.
Foltozott gúnyájuk királyi palást,
aranykalászt
ringat meg-sincs földjük.
Fölgyűlt könnyük gyémánttá válik.
Az égig szikrázik a földöntúli fény,
s az arany nagyot játszik
a kék ég ívén.
Robotos testünk a szépség szobra,
ellopott lelkünk a jóság csokra.
Füsttõl mart hangjuk orgonabúgás,
s márvány palotájukban a rabszolgatartó
rongyos koldusként
száraz kenyérért kopog -
Ne keltsétek fel az álmodókat -
amíg álmodnak, addig boldogok!
|
